Így utaztam ki Miamiba az első hajós munkámra

Az előző részben ott hagytam abba a történetet, hogy minden szükséges dokumentumot megszereztem, az útlevelem is visszaérkezett az amerikai vízummal, és már csak az indulás volt hátra.

A célállomás Miami volt, ahonnan néhány nappal később felszállhattam életem első óceánjárójára, a Carnival Ecstasyra.

Addig azonban még át kellett jutnom a reptéri ellenőrzéseken, el kellett érnem a párizsi csatlakozást, be kellett lépnem az Egyesült Államokba, majd valahogy a szállodát is meg kellett találnom.

Természetesen ez az út sem telt el kisebb-nagyobb fennakadások nélkül.

 

Indulás Budapestről

Az indulás reggelén kimentünk a repülőtérre, ahol először megkerestem az útitársamat. Egy másik magyar munkavállalót ugyanarra a hajóra osztottak be, ezért korábban felvettük egymással a kapcsolatot, és úgy szerveztük az utazást, hogy együtt repüljünk Miamiba.

Miután megtaláltuk egymást, következett a becsekkolás, amely nem ment teljesen zökkenőmentesen. Végül azonban a poggyászokat feladtuk, a beszállókártyák pedig a kezünkben voltak.

Még megettem az utolsó otthoni melegszendvicsemet, majd elbúcsúztam a családomtól, és elindultam a biztonsági ellenőrzés felé.

A kapu természetesen besípolt.

Egy női biztonsági dolgozó alaposan átvizsgált, de nem talált semmit, így mehettem tovább. Megkerestük a beszállókaput, még egyszer gyorsan telefonáltam haza, felköszöntöttem Aput a születésnapján, majd felszálltunk a Párizsba tartó gépre.

Ekkor már nem volt visszaút.

 

Párizsi átszállás fejfájással

Az Air France járata menetrend szerint indult. A rövid repülőút alatt kaptunk kávét és süteményt, majd hamarosan meg is érkeztünk Párizsba.

A repülőtéren hosszú séta és újabb ellenőrzés várt ránk, mire eljutottunk a Miami felé induló csatlakozáshoz. Addigra már annyira fájt a fejem, hogy másra sem vágytam, csak egy fájdalomcsillapítóra.

Szerencsére a gyógyszer hatott, így mire elkezdődött a beszállás, már jobban éreztem magam.

Az útlevél-ellenőrzés mellett kaptunk egy nyomtatványt is, amelyet a repülőgépen kellett kitölteni. Többek között azt kérdezték rajta, hol fogunk lakni az Egyesült Államokban, illetve viszünk-e magunkkal bizonyos élelmiszereket, állatot vagy fegyvert. A papírt az amerikai határellenőrzésnél kellett leadnunk.

A gép végül csaknem egyórás késéssel indult el. Ezt az időt már a fedélzeten ülve, a földön várakozva töltöttük.

Nem így képzeltem el az út legizgalmasabb részét, de legalább a fejfájásom addigra elmúlt.

 

Kilenc óra az Atlanti-óceán felett

A hosszú úton ablak mellett ültem. Filmeket néztem, olvastam, aludtam, és időnként csak figyeltem az óceánt és a felhőket alattunk.

Sok minden belefér kilenc órába.

Volt időm belegondolni abba is, hogy ezúttal nem néhány hétre vagy egy nyári táborba utazom. Hónapokig egy óceánjárón fogok élni és dolgozni, miközben még azt sem tudtam, milyen lesz a kabinom, kik lesznek a munkatársaim, vagy pontosan milyen feladatokat kapok majd.

Amikor végül feltűnt alattunk Miami partvidéke, elakadt a lélegzetem. A város, a tengerpart és az óceán fentről gyönyörű látványt nyújtott.

Hosszú várakozás és rengeteg ügyintézés után valóban megérkeztem Amerikába.

Legalábbis a repülőgép már leszállt. Nekünk még be is kellett jutnunk az országba.

 

Az első fennakadás az amerikai határon

Miami városa és kikötője a repülőgépről

A leszállás zökkenőmentes volt, az útlevél-ellenőrzés előtt azonban csaknem egy órán keresztül álltunk sorban.

Amikor végre rám került a sor, kiderült, hogy a repülőgépen kitöltött nyomtatványról lemaradt az aláírásom. Visszaküldtek, hogy pótoljam, utána viszont már probléma nélkül átjutottam az ellenőrzésen.

Az útitársamnak nem volt ilyen szerencséje: őt elvitték egy további rutinellenőrzésre.

Először a csomagfelvételnél vártam rá, de egy idő után onnan is kiküldtek. Összesen több mint két órán keresztül várakoztam, mire végre ismét találkoztunk.

Addigra már csak arra vágytunk, hogy eljussunk a szállodába.

 

Az eltűnt szállodai transzfer

A repülőtéren megpróbáltuk megkeresni a szálloda transzferbuszát, de nem találtuk. Végül feladtuk a keresést, és taxit fogtunk.

A sofőr szerencsére kedves volt, és problémamentesen elvitt bennünket a szállodába. Bejelentkeztünk, elfoglaltuk a szobánkat, majd megnéztük a másnap hajóra szálló dolgozók listáját.

Az én nevem nem szerepelt rajta.

Ekkor már késő este volt, az utazás pedig reggel óta tartott. Hajnal fél egy körül úgy döntöttem, aznapra ennyi bizonytalanság éppen elég volt.

Lefeküdtem aludni, és reméltem, hogy másnapra valaki azt is kideríti, mikor kerülök fel a hajóra.

 

Egy szabad nap Miami Beachen

Pálmafás vízpart és szállodák Miami Beachen

Másnap reggel megreggeliztünk, majd úgy döntöttünk, hogy a bizonytalan hajóra szállási időpont miatt nem maradunk egész nap a szállodában.

Elindultunk Miami Beachre.

Már az odajutás sem volt egyszerű, a visszaút pedig még kalandosabbra sikerült. A tengerpart látványa azonban minden közlekedési nehézséget megért.

Hosszú, homokos part, a végtelennek tűnő óceán, toronymagas szállodák és addig számomra elképzelhetetlen luxus fogadott bennünket. Sétáltunk, nézelődtünk és vásárolgattunk egy kicsit.

Néhány órára egyszerű turisták lehettünk Miamiban, nem pedig két bizonytalan újonc, akik még azt sem tudják biztosan, melyik reggel viszik őket a hajójukhoz.

A visszaút során sikerült eljutnunk a repülőtérig, ott azonban rossz buszra szálltunk, amely az ellenkező irányba vitt bennünket. Egy másik járattal visszafordultunk, és már majdnem azt hittük, jó helyen vagyunk, amikor a busz nem kanyarodott le ott, ahol számítottunk rá.

A történet vége csaknem egyórás séta lett a szállodáig.

Mire visszaértünk, egyikünknek sem kellett külön esti programot szerveznie.

Magas rózsaszín épület Miami Beachen

Másodszor is bejelentkeztünk

A szállodában lezuhanyoztunk, majd vacsora előtt aludtunk egy keveset. Amikor később lementünk enni, az étteremben elkérték tőlünk az étkezési jegyet.

Nekünk azonban nem volt ilyenünk.

Elmondtuk, hogy előző nap egyetlen jegyet sem kaptunk, ezért visszaküldtek bennünket a recepcióra. Ott elkérték a szobaszámunkat, ellenőrizték a listát, majd közölték, hogy nem szerepelünk a rendszerben.

Pedig az előző éjszakát már ugyanebben a szállodában töltöttük.

Újra elővettük a hajós szerződéseinket, ismét bejelentkeztettek bennünket, végül pedig megkaptuk az étkezési jegyeket is. Ezután végre visszamehettünk vacsorázni.

Mire befejeztük az étkezést, éppen megérkezett a másnap hajóra szálló munkavállalók listája.

Gyorsan megkerestük rajta a nevünket.

Ezúttal valóban ott voltunk.

Másnap reggel kilenc órakor kellett indulnunk.

A cél: a Carnival Ecstasy.

 

„Hungary egy ország”

 

Közben megérkezett a szobatársam is. Megkérdezte, honnan jöttem.

– Hungary – válaszoltam.

Értetlenül nézett rám, majd azt mondta, nem érti.

– Hungary egy ország – próbáltam segíteni, de láthatóan továbbra sem tudta, hol lehet.

Arra gondoltam, talán a világ egy nagyon távoli részéről érkezett, ezért visszakérdeztem, hogy ő honnan jött.

– Russia – felelte.

Ekkor már én néztem rá meglepetten.

Elmagyaráztam neki, hogy Magyarország nincs is olyan messze Oroszországtól, de úgy tűnt, ettől sem lett sokkal világosabb számára a helyzet.

Ez volt az első ízelítő abból, milyen lesz majd a világ minden részéről érkező emberekkel együtt élni és dolgozni.

 

A következő állomás: Carnival Ecstasy

Aznap este már biztosan tudtam, hogy másnap reggel elindulok a kikötőbe.

Az utazás, a határellenőrzés, a többórás várakozás, az eltűnt transzfer, a hiányzó név és a második szállodai bejelentkezés után végre valóban ott álltam az új életem kapujában.

Még nem láttam a kabinomat. Nem ismertem a munkatársaimat, és fogalmam sem volt, hogyan telik majd az első napom a fedélzeten.

Csak a hajó nevét és az indulás időpontját tudtam:

Carnival Ecstasy. Reggel kilenc.

A következő bejelentkezésem már a hajó gyomrából érkezett.

 

Ez a cikk a saját, 2014-es kiutazásom történetét mutatja be. A légitársaságok, az amerikai hatóságok és a hajótársaságok beléptetési folyamatai azóta megváltozhattak. Ha most készülsz hajós munkára, mindig az aktuális hivatalos tájékoztatás alapján szervezd meg az utazásodat.

 

Következő rész: az első napom a Carnival Ecstasy fedélzetén – beszállás, eligazítás és az új otthonom a hajó gyomrában.

 

Ne indulj külföldre pakolási lista nélkül!

Sokszor nekem is csak az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy valamit otthon hagytam. Ezért készítettem el azt a csomagolási listát, amit ma már minden indulás előtt végignézek.

A feliratkozással elfogadod az adatkezelési tájékoztatót. Bármikor leiratkozhatsz.