Amikor eldöntöttem, hogy külföldön szeretnék dolgozni, arra gondoltam: ha már belevágok, ne aprózzuk el. Legyen egy óceánnal odébb, és lehetőleg világot is lássak közben. Apu inkább a légiutas-kísérői pályát javasolta, de én szerettem volna a saját fejem után menni. Ha így is, úgy is külföld, legalább én döntsem el, hogyan indulok el.
Így jutottam el odáig, hogy munkát kaptam egy óceánjáró hajón.
Nem volt hajós tapasztalatom, az angolom sem volt tökéletes, és fogalmam sem volt arról, hogyan zajlik egy ilyen jelentkezés. Mégis belevágtam: elvégeztem egy hajópincér-iskolát, jelentkeztem a Carnival Cruise Line-hoz, sikeresen teljesítettem a kiválasztást, majd hónapokon át vártam arra az üzenetre, amelyből végre kiderült, mikor és melyik hajón kezdhetek dolgozni.
A történet vége az lett, hogy egy októberi reggelen felszálltam a Miamiba tartó repülőre, majd néhány nappal később megérkeztem az új otthonomba: a Carnival Ecstasy fedélzetére.
De addig még hosszú út vezetett.
Világot szerettem volna látni – munka közben
Mindig is vonzott az utazás és a külföldi élet gondolata. Nem egyszerűen nyaralni szerettem volna, hanem hosszabb időre kiszakadni a megszokott környezetből, új embereket megismerni és kipróbálni, hogyan boldogulok egy teljesen ismeretlen helyzetben.
Az óceánjárós munka ebből a szempontból tökéletes ötletnek tűnt. Dolgozom, pénzt keresek, közben pedig olyan helyekre jutok el, amelyekről addig legfeljebb képeket láttam.
Akkor még természetesen nem sejtettem, hogy a kikötők felfedezésénél sokszor sokkal vonzóbb program lesz néhány óra alvás. De ne szaladjunk ennyire előre.
Az interneten találtam rá egy hajópincér-iskolára. Nem gondolkodtam rajta túl sokáig: körülbelül egy héten belül beiratkoztam, és már vártam is az első órát.
Ha valamit egyszer a fejembe veszek, általában nem sokáig keresem az okokat arra, miért ne csináljam meg.
Felkészülés a hajós munkára
A képzés négy hónapig tartott. Intenzív angolóráink voltak, emellett felszolgálási ismereteket tanultunk, hogy ne teljesen felkészületlenül álljunk majd egy hajótársaság képviselője elé.
A szakmai angol különösen sokat segített. Akkoriban még nem beszéltem magabiztosan, inkább kezdetleges, alapfok volt a tudásom, ezért szükségem volt arra, hogy legalább az éttermi munkához kapcsolódó legfontosabb kifejezéseket és helyzeteket ismerjem.
Megtanultuk többek között:
- a felszolgálás alapjait;
- az ételek és italok angol elnevezéseit;
- az éttermi eszközök használatát;
- a vendégekkel való kommunikációt;
- valamint azt, hogyan kell helytállni egy hajótársaság állásinterjúján.
A képzés végén vizsgát tettünk, én pedig megszereztem a kétnyelvű felszolgáló-, illetve pincérképesítést.
A bizonyítvány már a kezemben volt. Innentől csak arra kellett várnom, hogy érkezzen egy hajótársaság, és elkezdődjön a kiválasztás.
A „csak várni kell” rész azonban sokkal hosszabbnak bizonyult, mint szerettem volna.
Közben jött Kanada
Miközben a hajós lehetőségre vártam, egyre türelmetlenebb lettem. Én már eldöntöttem, hogy külföldre megyek, és nem különösebben szerettem volna határozatlan ideig otthon ülni.
Ekkor jött a kanadai gyerektábor lehetősége.
Jelentkeztem, sikerült a kiválasztás, és hamarosan már az első önálló tengerentúli utazásomra készültem. A kanadai munka eredetileg nem a hajózás helyett érkezett az életembe. Inkább egy váratlan kitérő volt, amely végül rengeteget segített: magabiztosabb lettem, fejlődött az angolom, és megtapasztaltam, hogy tényleg képes vagyok boldogulni több ezer kilométerre az otthonomtól.
Ha kíváncsi vagy, hogyan találtam rá erre a lehetőségre, és miként vágtam bele az első nagy kalandomba, itt olvashatod el a kanadai történetem kezdetét:
Hogyan jutottam ki Kanadába dolgozni? – Az első nagy kalandom története
Kanada azonban csak néhány hónapig tartott. A háttérben továbbra is ott volt az eredeti terv: egy óceánjárón szerettem volna dolgozni.
Jelentkezés a Carnival Cruise Line-hoz
Márciusban végre elérkezett a Carnival Cruise Line kiválasztása.
Az én esetemben a jelentkezés két részből állt. Az első egy írásbeli teszt volt, amelyen legalább 70 százalékos eredményt kellett elérni ahhoz, hogy valaki továbbjusson a személyes interjúra.
Természetesen izgultam.
Nemcsak azért, mert szerettem volna megfelelni, hanem azért is, mert közben egy rövid brüsszeli utazást terveztünk, és attól tartottam, hogy az interjú időpontja éppen erre a néhány napra esik majd.
Szerencsére nem ütközött a két program.
Sikerült az írásbeli teszt, így bejutottam a következő fordulóba. Ezután következett az angol nyelvű személyes beszélgetés, ahol nemcsak a nyelvtudásomat nézték, hanem azt is, alkalmas lehetek-e a hajós életre és a vendéglátásban végzett munkára.
A hajón ugyanis nem elég, ha valaki el tud vinni néhány tányért az asztalig. Hosszú munkaidőre, kevés pihenésre, folyamatos alkalmazkodásra és hónapokig tartó összezártságra kell felkészülni.
Az interjú végén nem közölték velünk az eredményt. Azt mondták, később e-mailben értesítenek mindenkit.
Kezdődhetett az újabb várakozás.
Brüsszelben érkezett meg a jó hír
Éppen Brüsszelben voltam, és az ebédemet rendeltem, amikor megérkezett az üzenet.
Felvettek.
Azt hiszem, egy ilyen hírt az ember akkor is megjegyez, ha egy teljesen átlagos napon, otthon ülve kapja meg. Én azonban éppen egy másik országban álltam, és néhány másodperc alatt kiderült, hogy hamarosan nemcsak rövid városnézésekre indulok majd külföldre.
Dolgozni fogok egy óceánjárón.
Legalábbis elméletben.
A sikeres interjú után ugyanis még nem kaptam pontos indulási időpontot, és azt sem tudtam, melyik hajóra kerülök. A következő lépés a szerződés megérkezése volt.
Ismét várni kellett.
Amikor a szerződés csak nem akart megérkezni
Közben egyre közeledett a kanadai indulásom. Tudtam, hogy a hajótársaság bármikor elküldheti a szerződést, én azonban hamarosan hónapokra elutazom.
Attól tartottam, hogy az indulás időpontja túl közel kerül majd a kanadai hazatérésemhez. A hajózás előtt ugyanis több hivatalos ügyet is el kellett intéznem:
- hajózási orvosi vizsgálatra volt szükségem;
- vízumot kellett igényelnem;
- meg kellett szervezni a repülőutat;
- és természetesen egy több hónapos szerződésre is be kellett csomagolnom.
Jeleztem a közvetítő irodának, hogy hamarosan Kanadában leszek, ezért nem biztos, hogy személyesen át tudom venni a dokumentumokat. Megnyugtattak, hogy ez nem jelent problémát: e-mailben tartjuk majd a kapcsolatot, és amikor hazaérek, elintézzük a szükséges teendőket.
Így elutaztam Kanadába, miközben még fogalmam sem volt arról, pontosan mikor kezdődik a következő kaland.
Megérkezett az indulási időpont
A kanadai tábori szezon közepe körül végre megérkezett az üzenet: van szerződésem, az indulás időpontja pedig szeptember 8.
Elsőre természetesen nagyon örültem. Aztán gyorsan számolni kezdtem.
Augusztus 24-én éjszaka érkeztem volna haza Kanadából. Ez azt jelentette, hogy nagyjából két hetem marad kipihenni az előző utat, elvégezni az orvosi vizsgálatokat, megszerezni a vízumot, átvenni minden dokumentumot, repülőjegyet intézni és összecsomagolni több hónapra.
Érdekes két hétnek ígérkezett.
Végül azonban öt nappal a kanadai hazautazásom előtt újabb üzenetet kaptam. A hajótársaság egy hónappal elhalasztotta a beszállásomat.
Más talán csalódott lett volna. Én inkább megkönnyebbültem.
Így legalább maradt időm minden szükséges ügyintézésre.
Vagyis ezt hittem.
Orvosi vizsgálat, vízum és repülőjegy
Miután hazaértem Kanadából, adtam magamnak körülbelül egy hét pihenőt. Utána belevetettem magam az indulás előtti intézkedésbe.
Három nagy feladat várt rám:
- a hajózási orvosi alkalmassági vizsgálat;
- az amerikai munkavállalási vízum megszerzése;
- a repülőjegy lefoglalása.
Természetesen nem én lennék, ha minden elsőre, fennakadás nélkül sikerült volna.
Az orvossal előre felvettem a kapcsolatot, majd vártam az ígért tájékoztatót és időpontot. Öt nap után elfogyott a türelmem, ezért ismét írtam neki. Ekkor derült ki, hogy mégsem tudja elvállalni a vizsgálatomat.
Az indulásig körülbelül két és fél hét volt hátra.
Gyors egyeztetés kezdődött, és szerencsére másnapra kaptam időpontot egy másik orvoshoz. A fogászati vizsgálatot és a tüdőszűrést korábban elintéztem, de így is több helyre kellett mennem, eredményekért visszatérnem és egy szükséges oltást is megkapnom.
Amikor minden lelet elkészült, elküldtem őket az orvosnak. Másnap a postás már hozta is a hivatalos, angol nyelvű, aláírt és lepecsételt alkalmassági papírokat.
Ezek nélkül nem szállhattam volna fel a hajóra.
Ezután következett a vízumigénylés: hosszú online kérdőív, fénykép, díjfizetés, időpontfoglalás, majd személyes interjú az Amerikai Nagykövetségen.
A beszélgetés során többek között azt kérdezték:
- hol dolgoztam korábban;
- milyen munkát végzek majd a hajón;
- melyik városban szállok fel;
- dolgoztam-e már pincérként;
- és mennyi ideig maradok külföldön.
Az interjú végén közölték, hogy megkapom a vízumot, az útlevelemet pedig néhány napon belül visszaküldik.
Ekkor már csak egy apró problémám volt: a következő szerdán utaznom kellett.
A követségen megnyugtattak, hogy addig megérkezik.
Hétfőn valóban kézhez kaptam.
Irány Miami
Időközben az is kiderült, hogy nem egyedül utazom. Egy másik magyar munkavállalót ugyanarra a hajóra osztottak be, ezért felvettük egymással a kapcsolatot, és sikerült úgy megszervezni az utat, hogy együtt repüljünk ki.
A célállomás Miami volt, párizsi átszállással.
Mire minden dokumentum elkészült, már nem maradt más hátra, mint becsomagolni, elbúcsúzni a családtól, és felszállni a repülőre.
Ekkor még nem tudtam, pontosan mi vár rám.
Nem tudtam, milyen lesz a kabinom, kivel fogok együtt lakni, milyen munkát kapok, mennyit fogok aludni, és hogyan bírom majd a napi tíz-tizenkét órás műszakokat.
Csak azt tudtam, hogy sikerült.
Felvettek egy amerikai óceánjáróra, és hamarosan elkezdődik életem egyik legnehezebb, ugyanakkor legemlékezetesebb kalandja.
A következő állomás: Miami.
Ez a cikk a saját, több mint tíz évvel ezelőtti jelentkezésem történetét mutatja be. A hajótársaságok kiválasztási folyamata, valamint az orvosi és vízumkövetelmények azóta változhattak. Ha most szeretnél hajón dolgozni, mindig ellenőrizd az aktuális feltételeket a hajótársaság és a hivatalos hatóságok oldalain.
Következő rész: így utaztam ki Miamiba, és így telt a hajóra szállás előtti első napom Amerikában.